Három barát, egy ötlet, és két év munka.
Egy nyaralás után kezdődött
2024 nyarán hárman jöttünk haza egy közös utazásról.
Ismered azt a néhány napot, amíg a bőrönd még a folyosón áll, és a lakás hirtelen nagyon csendes lesz? Amikor a nevetés még ott van a füledben, de már nincs kivel megosztani? Mi arról kezdtünk beszélgetni, hogy jó lenne, ha lenne valaki.
Nem ember. Nem is kutya — ahhoz sem időnk, sem energiánk nem lett volna, és a felelősséget sem akartuk félvállról venni.
Valami, ami egyszerűen ott van.
Aztán rájöttünk, hogy az „ott van" kevés. Egy plüss, ami csak ül a polcon, két nap múlva már csak egy tárgy. Ha társ, akkor tudjon többet annál, hogy létezik.
Egy év, amíg kiforrott
Az alap hamar megvolt: legyen puha, legyen bolyhos, legyen jó magadhoz ölelni. A nehéz kérdés az volt, hogyan legyen mégis interaktív — anélkül, hogy elveszne az, amiért ölbe veszed.
Ha mindene mozog, akkor nem lehet puha. Motor, csukló, váz — mindegyik keményebbé teszi. Így született az első döntés: mozogjon csak a feje.
És ne érintésre mozogjon, hanem hangra. Mert ha meg kell nyomni egy gombot, az egy játék. Ha megszólalsz mellette, és feléd fordul — az valami más.
Ha már szárnyai vannak, legyenek összekapcsolhatók. Így nem csak a polcon ül: felcsatolható a táskára, a hátizsákra, a korlátra. Így ott tud lenni veled bárhová mész, sőt akkor már cuki kis kiegészítő is lehet.
Aztán volt egy második felismerés
Utánanéztünk, és láttuk, hogy ezzel az érzéssel nagyon sokan vannak így. De azt is láttuk, hogy ez önmagában kevés.
Mert közben megváltozott valami. A mai gyerekek már a kijelző előtt nőnek fel — nálunk nem így volt. Ez a felgyorsult, folyamatosan ingerlő világ megváltoztatta azt, hogy mi köti le az embert. Egy sima plüss ma már senkit nem érdekel két napnál tovább.
Szóval nem elég puhának lenni. Extrázzuk fel — de úgy, hogy ne vegyen el az élményből.
Így kerültek bele a dallamok. És így került bele az, amire végképp nem lehet ráunni: visszamondja, amit hall. A maga aranyos hangján, szó szerint, kifogás nélkül.
Ezután született meg az első Bolyhi prototípus.
Amerre nem megyünk
Folyamatosan dolgozunk a következő fejlesztéseken. De van egy irány, amerre biztosan nem indulunk el: nem lesz belőle appos, fiókos, felhőbe kötött AI-kütyü.
Nincs letöltés. Nincs regisztráció. Nincs wifi. Kiveszed a dobozból, bekapcsolod, és működik — ma is, öt év múlva is, akkor is, ha egy applikációt közben leállítanak valahol a világ másik felén.
A Bolyhi maradjon Bolyhi.
A következő terméken már dolgozunk. Sokat nem árulhatunk el róla — de a részleteket elsőként a közösségi oldalainkon fogjuk kirakni. Megéri követni minket.
Ahogy a mieink használják
Az első Bolyhi-k nem idegenekhez kerültek, hanem a saját családunkba és a barátainkhoz. Ezeket ők mesélték:
„A nagyobbik lányom sorozatozás közben ölelgeti, tanulás közben pedig felakasztja az íróasztali lámpájára. Azt mondja, segít neki koncentrálni."
„Nálunk mindkét gyerkőcnek van egy Bolyhija. Lili, az idősebb, inkább a hangutánzós funkcióval szórakozik. A kisebbik, Lacika, érzelmesebb típus — ő együtt alszik vele. Napközben pedig csak a csiripelést lehet hallani a szobájából."
„A páromnak adtam végül ajándékba. Munkanapokon az irodai asztalán ül, hétvégére hazahozza. Azt mondja, olyan kellemes a tapintása, stresszoldó is lehetne két megbeszélés között. Ha meg átjönnek a barátaink gyerekei, tökéletesen leköti őket."
Négy ember, négy teljesen más használat. Ugyanaz a plüss.
Ezért csináljuk
Nem azért, hogy legyen egy újabb plüss a polcon.
Hanem azért, mert van, akinek csendes a lakása. Van, aki nehezen koncentrál. Van, aki elalvás előtt szeretne magához ölelni valamit. És van, aki csak jót akar nevetni azon, ahogy egy bagoly visszamondja neki, amit az előbb mondott.
Mi mind a négyre gondoltunk.
Puffie & Co.
